Szívesség....

-Ezt gondolom.-röhögök.-Nem te vagy a hangosabb.

-Arról már nem én tehetek.-

-Oh dehogynem.

-Majd befogom a kis szádat.-

-És ha nem hagyom?-Sétálok hozzá olyan közel, hogy a testünk teljesen összeért és az ajkaink körülbelil csak egy centire vannak.

-Akkor téged hallanak sikítozni.-

-Uuh izgin hangzik. Rajta hát...tégy róla, hogy sikítsak.-súgom a fülébe egy perverz kis vigyorral.

Ahogy ezt mondta megpördítettem. A következő pillanatban egy sikoly hagyta el a száját. Elég gyorsan végeztünk, nem akartunk nézőközönséget...márpedig ezek a hangok vonzzák a tömeget. Aztán visszamentünk a többiekhez. -Végülis megtette utolsónak is akár.-

-Még szép.-vigyorgok.- Majd folytatjuk még. Pihenjetek le. Nekem még dolgom van. Aki zűrt csinál azt kinyírom.-nézek főként a másik két srácra.

A két srác csak vigyorogva bólogatott.

Csak egy gyilkos pillantással válaszoltam a két srác felé majd elindultam. Későre jár már de meg akarom keresni apát. Kis bolyongás után meg is lett. Kissé messzebb egy fa tetején találtam rá.
-Őrt állsz?

-Már végezetetek? Azt hittem ezért ennél többet bír az a kölyök.

-Apa!-állok meg mellette hót vörösen.- Ez most nem lényeges. MIről akartál beszlni?

-Csak beszélni akartam veled.  Harminc év hosszú idő és sose hívtál, vagy jöttél haza. Csak akarom tudni mi van az én kislányommal.

-Nem hittem volna, hogy bárkit is érdekel, hogy mi van velem...-ülök le.-Gondolom senki mást nem érdekel, ugye?

-A múltat nehéz jóvá tenni, Luce...Pláne ha csak futsz előle.

-Tudom...-amint folytattam volna a mondanivalóm megcsapta az orromat egy elég tömény szag. Sok más dolog nem lehet ez jelen pillanatban.
-Apa.-állok fel megdöbbenve. Nem láttam még ennyi farkast egymás hátán.-Menj vissza. Szólj a csapatnak.

-És te?

Elmosolyodom.
-Csak azt teszem amihez a legobban értek..-állok meg a fal szélén és apa felé fordulok.-...ölök.-azzal hátra dőlök. Zuhanás közben megjelenik egy kard a kezemben és amint földet érek megindulok a farkasok felé.

-Hülye.-változom át és vonyítok egy nagyot. Akiknek kell ők érteni fogják.

Apával vonyítottunk mindannyian. A túloldalról és a falról már mindenki érezte a halál szagát és hangját. A tömegen vegyesen uralkodott a rettegés és a bátorság. Ahol átszakadt a fal ott már folyt a horror. Őszintén a leginkább uralkodó érzelem, hogy itt mind meghalunk.

-Na ha nem megölnek, akkor megfulladunk ettől a büdöstől- Hagyták el az utolsó szavak a számat mielőtt belevetettük volna magunkat az öldöklésbe.

Hiába vagyok a falon kívül, nem tudok eleget visszafogni ahoz, hogy ne érjék el a falt. Sőt ahogy elnézem lassan már fal sincs szinte. Nem úgy néz ki, hogy sok esélyünk lesz...Sőt tekintve, hogy szinte egyedül vagyok a falon kívül így kezd sok lenni. Faszom...
A harc közben egyre beljebb sodródtam valószínűleg mivel egyre több ismerős arc jelent meg. Még Benjamint is látom aki a sérültekkel foglalkozik éppen. Egy pillanatra megállva láttam, hogy mögötte van egy ilyen korcs.
Amilyen gyorsan tudtam odamentem és hátulról átszúrtam a farkas koponyáján a kardom. Épp időben. A kard körübelül egy centire állt meg Benjamintól így épp hogy sikerült még megállítanom.

-Hmm köszi.- ez meglepett azért

-Ugyan.-dobom félre a tetemet.-Megpróbálom addig távoltartani őket amíg gyógyítasz.