Azok a gimis napok

-Most már jössz te is nem?-

Sóhajtok.
-Megyek.

-Rendben. engedem előre.-

Kimentem a mosdóból.
-Luce. Reméltem, hogy itt van még.-Jött épp arra az egyik tanárom.-Beszélni szerettem volna önnel.
-Nem én hívtam be a női mosdóba!-jelentettem ki miközben Noah pont jött ki onnan.
-Mi?-nézett Noahra.

-Szegény lány meg van ma zavarodva... olyan volt mint, aki rosszul van, azért mentembe utána mert féltünk, hogy összeesett, vagy valami baja van.- nézek ártatlan szemekkel a tanárra

A tanár sóhajtott egyet aztán nem mondott semmit.
-Elrabolhatom?-nézett rám.
-Persze.-nézek a többiekre.-Menjetek csak.-közben pedig mi elindultunk a tanárral másfelé.

-Menjünk utánuk. De ne feltűnően.-

A tanár az órán történtekről beszélt, hogy jobban szeretné ha figyelnék. Hozzátette, hogy a jegyeimmel nincsenek bajai csak szerette, hogy eddig ó diák voltam.
Az a baj, hogy nem nagyon figyeltem rá, mert éreztem, hogy ez a három marha utánunk koslat.
-Kérdezhetek egy személyeset?-kérdi a tanár.
-nyugodtan.
-Hallottam az első napi esetről. Ugye nem az viselte meg magát.
-Dehogy-vágtam rá.- csak baleset volt, és nem izgat a dolog.
-Tudja ha bármi baj van ilyen téren bármelyik tanárának szólhat.
-Tudom.
-Jól van.-nézett rám.-Akkor további kellemet délutánt.
-Köszönöm.-azzal a tanár el is ment.
-Feltűnőek vagytok barmok...

És miért ne várhatnánk meg a hugicánkat?-

-Hallottál már olyanról hogy magánélet?!

-Nem igazán.-

-Akkor kérd meg a másik két barmot hogy magyarázzák el. Szálljatok le rólam az istenit! Elegem van hogy folyton a nyakamon lógtok! Nőjetek fel és találjatok más elfoglaltságot!

-Nem fogsz tudni elküldeni minket... most nem. Pláne, hogy tuti az a srác van képben...nem sima magánéletre vágysz hanem le akarsz minket rázni és ne is haragudj hugi tudod, hogy én nem vagyok agresszív se semmi alapból és nem akarok megverni minden fiút, aki rád néz, sőt volt aki kifejezetten normálisnak tűnt, de ez a srác akkor se szimpi.-

-És ha igen mi van akkor? Nem szólhatsz bele! Az én döntésem és örülnék ha nem szólnátok bele! Csak hagyjatok békén.-Fordulok meg és amilyen gyorsan lehet keressek egy kijáratot.

-Akkor messzebbről figyelünk...Nem fogom ezt annyiban hagyni általában a farkas megérzései stimmelnek. Ezzel locsoljátok le magatokat valamilyen szinten idegen szagunk lesz...-

Otthagyom őket, nem is érdekel már mit mondanak.
Gyorsan elmegyek a temetőbe és megkeresem őt.
-Sajnálom, hogy késtem.-Futottam oda hozzá.

-Nem gond, és nem kellett volna futnod. Vártam volna rád. Pláne, hogy gondolom nem egyszerű meglógni előlük.-mosolygok.-De azért megnyugodtam hogy nem ültettél fel.

-Nem szokásom nyugi.-mosolygok. Igazából egész délután sétálgattunk és beszélgettünk. Rendes volt és tartotta a távolságot is. Az órámra néztem és már láttam, hogy jó késő van.
-Basszus. Lassan mennem kéne.

-Várj várj!-fogom meg a kezét finoman mielőtt megindulna.-Megengeded, hogy elhívjalak egy szebb helyre legközelebb?

-Randira hívsz?

-Igen.-mosolygok.-Persze csak ha szeretnéd, nem akarok erőltetni semmit.

-Legyen.-mosolygok.- Igyekszem nem késni. De most már tényleg mennem kéne.

-Oh persze bocsánat.-engedem el.- Akkor majd megbeszéljük mikor lenne jó neked.-mosolygok.- Menj csak. Mielőtt a tesóid megölnek.

Röhögtem egyet az utolsó szavain majd eljöttem.
-Most boldogok vagytok?-kérdezem meg őket mikor melléjük érek.

-Egyenlőre igen.-