Régi élet, új harcok

-Igen, ha ő nem Lucifer után futkorászik ez az egész nem történik meg. És ahogy viselkedett veled nem azt bizonyította számunkra, hogy érdekelné bármi is. Anya nem tudta mit gondoljon azon kívül, hogy öngyilkos akart lenni és 0-24 felügyeletet igényelt, szerencsére Elizabeth vigyázott rá. A többiek passzívak voltak. Az ikrek meg legszívesebben szerintem megölték volna Lucet. Miután ez az egész történt egyszer nem kereste meg például anyát...igen ő se akarta látni, de anya semmit nem akart élni se, engem se akart, hogy megakadályozzam a halálát mégis ott voltam vele.-

Sóhajtok. MInd a két felet megértem, sőt én is ilyen voltam. Luce helyében én se jöttem volna haza.

-Jó ez így....-változom vissza.-..jogosan utál mindenki....nem fogok itt maradni sokáig, ne aggódj Dylan.-indulok be a házba.

-Nem utálunk...talán az ikreken kívül, de nem tudunk megérteni. Talány anya igen bár még szerintem nem tudja hol van örömében.-

-Nem akarok gondot okozni senkinek...-nyitnám ki az ajtót de pont nekimegyek valakinek.

-Oooh micsoda rámenősség kislány. Nálam ellakhatsz.-vigyorgok.

-Eszedbe ne jusson.- nyomom neki a fegyvert.
-Csak idő kell ezt feldolgozni. Mindegyikünknek.-

-Ooh ez felhívás egy keringőre kislány. Ha tovább csinálom megbüntetsz?-jelenik meg arcomon egy pimasz perverz mosoly.

Bekapcsoltam a sokkolót és megráztam vele...már nem halálosan csak, hogy kicsit kiüsse.

-Oooh ezaz. Csináld még.-vigyorgok.

-Na!-rúgok bele egy kicsit.-MOst kint maradsz és elgondolkozol.-rugdosom ki az ajtóból.-Mi meg felejtsük el a múltat. Oké?-ölelem magamhoz ezt a három jómadarat.

Maradj velünk...egy család mindennél többet ér, akkor is ha az ember épp nem úgy érzi. És ezt talán ez az idő alatt te is megtanultad, ha a családodnak gondolsz minket.-

-Rendben.